Tisztelt Állampolgár!

A szeretteinkről való gondoskodás valamennyiünk szívügye, ugyanakkor ennek megvalósítása nehézségeket okozhat. A magyar kormány által indított Gondosóra program azonban a hazai szociális és jóléti szolgáltatások mérföldköveként megfelelő megoldást nyújthat.

A Gondosóra program ingyenesen és havidíj mentesen nyújt minőségi támogatást a 65 év feletti honfitársainknak, azáltal, hogy a segítség egy gombnyomással elérhetővé válik egy egyszerű jelzőeszközön keresztül.

A Gondosóra által a saját otthonukban élő 65 év felettiek könnyen és gyorsan kapcsolatba léphetnek az éjjel-nappal működő diszpécserközponttal, ahol szakképzett munkatársak nyújtanak segítséget a felmerülő problémákban a megadott kontaktszemélyek bevonásával, vagy indokolt esetben a sürgősségi segélyhívó értesítésével.

Immáron közel 200 ezer család számára jelent megnyugvást és biztonságot a Gondosóra, hiszen általa a nap minden percében tudják azt, hogy a szerettük az esetleges fizikai távolság ellenére sincs egyedül.

Használja ki az ingyenes Gondosóra program előnyeit idős szerettei, hozzátartozói biztonsága és támogatása érdekében! A programról bővebben a gondosora.hu weboldalon, illetve a facebook.com/gondosora Facebook-oldalon tájékozódhat.

Regisztráljon, vagy segítsen regisztrálni 65 év feletti hozzátartozóinak és vegye igénybe ezt az ingyenes, egyszerű és megbízható segítségnyújtást, amely nemcsak azoknak segít, akik használják az eszközt, hanem a felhasználó családjának és hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség egy gombnyomással teljesen ingyenesen elérhető.

REGISZTRÁCIÓ

A regisztrációs űrlap kitöltését elvégezheti a szolgáltatás igénybevételére jogosult személy (65. életévét betöltött magyar állampolgár) és az igénybevételre jogosult személy megbízásából bárki.

Ha bármilyen segítség, vagy további információ szükséges, kérjük, forduljanak 

Silingi Gabriellához (06 30 018 1230), a Balatonszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal  szociális ügyekért felelő ügyintézőjéhez, vagy

Farkas László Nándorhoz (06 30 517 6844), Balatonszentgyörgy Község polgármesteréhez.