Bencze Beáta intézményvezető írása

Először is szeretném megköszönni, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik iskolánk nevelő-oktató munkáját, valamint hálás vagyok azért a támogató háttérért, a sok biztatásért, amit iskolánk, pedagógusaink kapnak Önöktől. Bármilyen visszajelzésre nyitottak vagyunk és a fejlődést, fejlesztést szolgáló javaslatoknak kimondottan örülünk, beépítjük pedagógiai munkánkba.

Megváltozott oktatási környezetünkben pedagógiai módszereink is megváltoztak. Nevelőtestületünk motivált, innovatív, a kollégák nyitottak, rugalmasak, türelmesek a tanítás folyamán. Kréta kérdőív alkalmazásával többször monitorozom a kollégák és szülők véleményét.

Az iskolai honlapon létrehoztunk egy VIRTUÁLIS ISKOLÁT, ide hetente felkerülnek évfolyamok szerinti bontásban az adott hét tantárgyainak címei, a részletes tananyagokat szintén hetente, az osztályfőnökök is összegyűjtik, eljuttatják diákjaikhoz, felteszik az osztályok csoportjaiba, honlapjukra. Tanáraink rendszeres kapcsolatban vannak a diákokkal, szülőkkel és közösen törekszünk ebben az új helyzetben a megoldásokra.

Többen honlapot üzemeltetünk, ezt könnyen megtalálják, használják a diákok. Tanulóink és lehetőségeik, eszközeik is többfélék. A diákokkal, szülőkkel és kollegálisan is jó az együttműködés intézményünkben. Sok szülő visszajelezte, hogy köszönik, hogy ilyen tanáraink vannak, és hogy türelemmel állunk a gyermekük mellé. Örömmel olvastam, vagy éppen hallottam ezt tőlük. Tesszük a dolgunkat, mert erre születtünk és most kilépve az iskola falai közül mi magunk alkotjuk, formáljuk a digitális iskolánkat, ami olyan, amilyenné tesszük. Rajtunk múlik. Szülők – pedagógusok – diákok hozzáállásán, összefogásán. A motiváció fenntartására nagy hangsúlyt helyezünk, mert nagy teher keletkezett a családokban. Köszönjük a szülők, családok támogatását. Személyre szabott értékelés, visszajelzés, internetes beszélgetés, digitális matrica, digitális oklevél nagyon fontosak, örülnek neki a diákok. Az értékelés szempontjai változtak, a hozzáállást, aktivitást, a szorgalmat is kiemelt fontosságúnak tartjuk.

Pozitív hozadéka a digitális oktatásnak: A szülőkkel sokkal szorosabb lett a kapcsolat. A gyerekek nagy részének a kötelességtudata tovább fejlődött, a tanulókat másik oldalukról is megismerhetjük. Tanáraink értékelési módszerei a digitális oktatásban a szülők visszajelzése alapján jól működnek. A szülők többsége, azért, hogy maga is figyelemmel tudja követni gyermeke tanulását az online térben, leginkább a „Feladatok szabad időbeosztás szerinti megoldása, beküldése” opciót tekinti a legjobb oktatási formának.

Tanulóink többsége be tud kapcsolódni a digitális oktatásba. A szülők diákok többsége rendelkezik valamilyen eszközzel, de diáklaptopokat is kölcsönöztünk, szükség esetén tudjuk biztosítani. Sokfélék vagyunk! Mindannyiunktól tanulnak a diákok. Változatosságot és állandóságot is. Digitális térben való viselkedést, kommunikációt írásban, szóban. Szülői és iskolai szabályokhoz való újszerű alkalmazkodást. Mindegyik fontos! Amikor visszamegyünk majd az épületbe, a valós tanításba, majd biztosan rengeteg élményünket meg tudjuk osztani.

Szülői visszajelzések:

Mi az, amivel leginkább elégedett digitális oktatásunk során?

Rugalmasak a tanárok; A tanáraink kedves, segítőkész és türelmes hozzáállása.; Mindig időben értesülünk mindenről!; Az hogy több felületen is meg tudom nézni a feladatokat. Elsősorban a Facebook, email és Kréta. ; a tananyag mennyisége teljesen bírható; A feladatok napra készek és pontosan fent vannak.; Szerintem nincs egy dolog amit kitudnék emelni teljes egészében jól működik; A szabad idő beosztás a feladatok megoldására; A tolerancia, az elfogadás magas szintű. A tananyag elosztása, a feladatok kiadása, a követelmények felállítása mind-mind átgondoltak és teljesíthetően; Gondosan elkészített segédanyagok.; Tananyag vissza nézési lehetőség.; Gyors és rendszerezett ; Tanulmányi feladatok és mennyisége; a kommunikációval, elérhetőséggel, segítőkészséggel; Osztályfőnökünk hozzáállása segítő videók, feladatok összeállítása, küldése, szabad időbeosztás a feladatok megoldására.; A videós tananyagok mellyel elmagyarázzák a tananyagot. ; mindennel; A 3. osztályban tanító pedagógusok áldozatos, lelkiismeretes munkát végeznek.; eddig jól működik; A játékos szerkesztett feladatsorok amiket oszt.fő szerkeszt, ezek nagyon jók.; Szívesebben használnánk a munkafüzetet, mint a youtube videókat.; A szabad időbeosztás,a lecke mennyisége,a tanítók segítőkézsége.; A feladatokat mindig pontossan lehet követni.; mindennap lehet követni a blogot; a kommunikációval, elérhetőséggel, segítőkészséggel; Az osztályfőnök saját honlapon elérhetővé teszi könnyen átlátható, követhető módon a teljes tananyagot, azokat a tantárgyakat is, amiket nem ő tanít. A pedagógusok folyamatosan a gyerekek rendelkezésére állnak, rendszeresen kapnak visszajelzést a munkájukról. ; tanárok hozzá állásaival; Az osztályfőnök saját kialakított blogja,minden információ egy helyen van! Könnyen áttekinthető és követhető!; A segítőkészséggel, a csatolt video anyagok is nagy segítséget nyújtanak a tanulásban.

rugalmasság, hogy mindig van kihez fordulni, maximálisan és gyorsan segítenek az osztályfőnökök, tanárok; Az hogy több felületen is meg tudom nézni a feladatokat. Elsősorban a Facebook, email és Kréta. ; Kapunk segítséget, vagy jelzik ha rossz valami. Jó a tananyag heti elosztása, azon belül a gyerek beoszthatja az idejét; Van idő a feladatokat a saját tempónkban, határidőig megoldani. A feladatokat nagyon gyorsan átnézik és javítják a pedagógusok.; A pedagógusok toleránsak, együttműködőek. A feladatok teljesíthetőek, érdekesek, változatosak. A tanàrok segítőkészsègèvel.; A tanárok folyamatosan a gyerekek rendelkezésére állnak, rendszeres visszajelzést kapnak munkájukról. ; Hogy pontosan fent vannak a feladatok és időre is.; Excel táblázatban össze van foglalva az egész heti tananyag, így előre lehet látni és a tanulásra szánt időt be lehet osztani.; Tarthatóak a határidők; Jobb lenne az iskolában, mert könnyebb megérteni a tananyagokat.”

Mi az, amivel leginkább elégedetlen digitális oktatásunk során?

A gyerekek hozzààllàsàval,nekik nem tetszik ez a tanulàsi forma.; Csak olyat tudok írni, ami nem az intézmény hibája: nagyon hiányoznak a gyerekemnek a tanító nénik és a barátai.; Több élő video, hogy lássuk a pedagógusokat, osztálytársakat.; Gyermekem véleményét továbbítom: nincsenek itt a barátaim. Jobb lenne az iskolában, mert könnyebb megérteni a tananyagokat.

Egyéb szülői vélemények: Nem könnyű senkinek úgy gondolom.; Köszönet mindenkinek a sok segítségért, türelemért.; A videó konferencia számunkra megkönnyítené a tanulást.; Amennyiben szükségünk van rá, minden segítséget megkapunk. Köszönjük szépen!; Elégedett vagyok .; Elégedett vagyok a tájékoztatással ami kapok. Így tovább; Én mindennel meg vagyok elégedve.; Jónak tartom az itt folyó pedagógiai munkát.; Köszönjük a támogató hozzáállást!; Köszönjük szépen, mindennel meg vagyunk elégedve! Jó egészséget kívánunk mindenkinek!